Kalandok éjjel-nappal – Frankofón Filmnapok

being17.jpg

Javában zajlik és egészen március 10-ig tart a Frankofón Filmnapok. Újabb három filmet ajánlunk a programból: a 17 évesent André Téchiné rendezésében, és két vígjátékot, a Színház éjjel-nappalt (Édouard Baer) és az Elveszve Párizsbant Fiona Gordontól és Dominique Abeltől. Korábbi ajánlónk itt, az Ártatlanok című filmről pedig itt írtunk. Információ a vetítésekről: itt.

„On n’est pas sérieux quand on a dix-sept ans” – „Az ember nem komoly tizenhét évesen” (ford. Rónay György), kezdi Arthur Rimbaud Regény című versét, amely az első szerelemről és az álmodozásról szól, öniróniával. Ebből a sorból meríti André Téchiné francia rendező új filmje, a 17 évesen (2016) címét, mely kamaszkori lobbanékonyság, útkeresés, gyötrődő szerelem és a homoszexualitás témáit boncolgatja. Ez utóbbi Téchinénél visszatérő téma, akárcsak az, hogy fiatalokról készít filmet, még a hetvenes éveiben is.

Gyönyörű tájakon járunk, egy francia hegyi faluban. Damien (Kacey Mottet Klein) és Thomas (Corentin Fila) egy középiskolába járnak, és utálják egymást, verekednek. Először Thomas köt bele Damienbe, kigáncsolja egy sikeres felelet után, amikor Rimbaud versét (a Sensation-t) szavalja. Első ránézésre tipikus felállás, a gyenge fizikumú jó tanuló fiú és az erős rossz tanuló. Ám a felnőttek úgy látják, nem lenne nehéz változtatni a helyzeten. Marianne (Sandrine Kimberlain) a falu orvosa, aki nagyjából egyedül neveli fiát, Damien-t, mert az apa ideje nagy részét küldetésben töltő hivatásos katona. Thomas pedig egy farmon lakik, és naponta három órát utazik, nincs ideje tanulni és a szülei sem tudnak neki segíteni az anyagban. A doktornő felajánlja, hogy költözzön hozzájuk, akkor lenne ideje tanulni, és hátha így a fiúk közti ellenségeskedés is megszűnne.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Országos Hírek

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.