Sci-fi animáció és szociodráma készül

muanyag_egbolt_jelenetfoto1.jpg

Kelet-magyarországi szociodráma, továbbá a Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia főszereplésével készülő sci-fi animáció gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet.   

A magyar-szlovák koprodukcióban készülő Műanyag égbolt gyártására 216 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első mozifilmje egy ambiciózus sci-fi animáció, mely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.

A Műanyag égbolt  filmterve az Inkubátor Program nyerteseként kapott először támogatást 2016-ban, a fejlesztését jelentős külföldi érdeklődés is övezte, és kiderült, hogy a film színvonalas megvalósítása túllépi az Inkubátor Program kereteit. A koprodukcióban készülő alkotás a Szlovák Audiovizuális Alap gyártási támogatását is elnyerte. Az animációs film főszereplői Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia, akik a többi színésszel együtt nem csupán hangjukat adják a filmhez, hanem egy speciális animációs technika használatával maguk is megjelennek a filmben. A rotoszkóp technika segítségével a leforgatott jelenetek alapján az animátorok kockáról-kockára rajzolják át a film szereplőit, így a színészek legapróbb rezzenése is a vászonra kerül.

A 2021-es mozibemutatóra tervezett Műanyag égbolt magyar producere Fülöp József, társproducere Sipos Orsolya (SALTO Film), koproducere Petrányi Viktória (Proton Cinema) és Juraj Krasnohorsky (Artichoke).

bernathszilard_foto_focusfox_karczagdaniel.jpgBernáth Szilárd első mozifilmjének gyártására, mely Larry címmel készül a Focusfox Stúdióban, a Filmszakmai Döntőbizottság 169,2 millió forint gyártási támogatást szavazott meg.

A Magyar Filmkritikusok díjával elismert Fizetős nap (2016) című rövidfilmet is jegyző Bernáth Szilárd első mozifilmje egy kelet-magyarországi szocio-realista történet lesz. A Larry főszereplője a 22 éves, pásztorként dolgozó Ádám súlyos dadogása miatt a társadalomtól elszigetelve él Borsodban. Egy nap azonban katartikus felismerést tesz. Ha kirobbanó dühhel rappel, a dadogás megszűnik. Vad előadásmódja és kíméletlen őszinteségű szövegei miatt váratlanul óriási sikert ér el a YouTube-on Larry néven. A bénító beszédzavar azonban ismét előjön, amikor emberek előtt kell fellépnie. Ahhoz, hogy fel tudjon nőni online alteregójához, Ádámnak át kell törnie belső gátját, és ki kell állnia önkényes apjával szemben.

A rendező-forgatókönyvíró Bernáth Szilárd filmjének vezető producere Muhi András, producere Ferenczy Gábor, a képi világról az Aranyszem operatőri díjas Hartung Dávid (Guerilla) gondoskodik. A szereplőválogatás már folyamatban van, a 22 napos forgatás júniusban kezdődik. A Larry a tervek szerint 2021 őszén fog megjelenni. 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Országos Hírek

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.