Volt egyszer egy téka – Így kölcsönöztünk mi

teka.jpg

Idén januárban zárt be 22 év után a Corvin mozin belül működő Odeon videotéka. A kultikusnak nyugodtan nevezhető intézmény egykori tékása, Csizmazia „Cheese” Gábor a gyászmunka részeként dokumentumfilmet forgatott, nem csak az Odeonról, de a VHS kultúra több mint 30 éves történetéről is. A premier a 15. CineFest filmfesztiválon volt.

A beszélőfejes formátum nem a legizgalmasabb dokufilmes megközelítésmód, de ebben az esetben nehezen lehetett volna megkerülni, mert rengeteg a megszólaló, és mindegyikük nézőpontja, legyen az egykori tékás, törzsvásárló, kritikus, tulajdonos, izgalmas. Csizmaziáék igyekeztek azért az interjúrészleteket különféle kreatív megoldásokkal feldobni, időről időre bevágnak egy-egy témára rímelő filmjelenetet a Shop Stopból, a Tekerd vissza haver!-ból – a cinefestes premiert megelőző beszélgetésen Kárpáti György producer elmondta, hogy a maga részéről igyekezett minimalizálni az efféle, szerzői jogilag mérsékelten szerencsés megoldásokat –, a szívességkártyákat beváltva (ingyen vett részt mindenki a közösségi finanszírozásban készült produkcióban) pedig Mucsi Zoltán, Rudolf Péter és Simon Kornél adnak elő különféle ismeretterjesztő vagy illusztrációs célzatú szkeccseket. Bár az Odeon-hálózat történetével és a kapcsolódó anekdotákkal ki lehetett volna könnyedén tölteni a másfél órás játékidőt, nem lehetett kihagyni a VHS-formátum megszületését, felfutását, és a sajátos magyar mutációt, a hangalámondásos kalózkorszakot. Aki anno maga is része volt ennek a (nem is annyira szub)kultúrának, sok újdonságot nem fog megtudni, viszont nosztalgiázhat az avantgárd kísérleti filmeket megszégyenítően roncsolt filmrészleteken, az azóta felnőtt generációk pedig beavatódhatnak ebbe a rendkívül bizarr, de annál szórakoztatóbb médiatörténeti korszakba, de tanulságos az az epizód is, amely a VHS-DVD váltás következményit boncolgatja.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Országos Hírek

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.